Szerelem Blog

Hogyan szabadulhatok meg a 'havercsaj' szereptől?

Amióta csak az eszemet tudom, a férfiak sohase értékeltek mint nőt, hanem mindig csak mint havert. Régebben csak férfiruhákat hordtam, mert nagyon kövér voltam. Néhány éve sikerült leadnom a fölös kilókat, és azóta nőiesen öltözöm, sminkelek stb. Intelligens nő vagyok, jól nézek ki, jól kijövök az emberekkel, és nem kelletem magam.

Hiába minden, továbbra is mindenki haverja vagyok, mert a hobbijaim (zene, foci) nem tipikus női elfoglaltságok. Most mit csináljak, egyszerűen nem vagyok az a 'cicababa' típus...
A shoppingolás halálra idegesít, és a kisállatok láttán sem fog el a gyönyörgörcs. A pénzemet meg szívesebben költöm régi hanglemezekre, meg CD-kre, mint porcelánfigurákra vagy más lakásdíszítő vicik-vacakra. 

Van esélyem, hogy valaha nőként fognak rám tekinteni? Egyszerűen képtelen vagyok megjátszani magamat, és nem is akarom, mert azzal önmagamat tagadnám meg. A válaszaitokat előre is köszönöm! Reni

Üdv mindenkinek,

én és a barátom, akit nagyon szeretek, majd három éve vagyunk együtt. Tulajdonképpen minden nagyon jó és szép de...néha nagyon csúnya hangon beszél velem.

Az van, hogy mindig nagyon gyorsan felidegesedik, ilyenkor mindig kussolnom kell, ne idegesítsem, hagyjam békén.

Ha valami nem úgy történik ahogy ő szeretné, vagy speciel nekem valami máshoz lenne kedvem, rögtön felemeli a hangját, és kiabálni kezd velem, vagy úgy reagál mint egy idegbajos és tök lenézően viselkedik.

Fogalmam sincs mi van ilyenkor, én mindig halkan és nyugodtan beszélek vele, és azt se mondhatnám hogy bármiképpen idegesíteném őt, végtére is a barátnője vagyok, és együtt lakunk.

Ti mit csinálnátok ilyenkor, vagy....ismerős a szitu? Mindennapos az ilyesmi?

Őszintén szólva, nem akarom hogy ennyiszer és így üvöltözzenek velem, ennyi erővel maradhattam volna a szüleimmel is -_- Juci

Normális, ha valaki állandóan emo számokat hallgat és üvölt mert reménytelenül szerelmes?

üvölthetnékem vannnnnnnnnnnnn

Alliexd

Két hete szakítottam a barátommal. Teljesen kész voltam, de most már magam is belátom, hogy talán jobb is így. Soha nem veszekedtünk, talán ezért is szakítottunk, mert egy félév után egyszerűen unalmas volt az egész. Nem akartam, de amikor együtt voltunk, néha muszáj volt egy másik fiúra gondolnom.

A szakítás után jelentkezett a másik fiú. Ismerem már vagy három éve, időnként összefutottunk, de minden találkozás között hónapok teltek el, addig teljes csönd és némaság. Most naponta SMS-ezünk. Egy éve találkoztunk utóljára személyesen, valami volt a levegőben köztünk, de mindketten túl szégyenlősek voltunk, hogy elkezdjünk valamit.

Hétvégén újból találkozunk. Én akartam. Megkérdeztem, hogy akar -e találkozni, és azt mondta hogy nagyon örülne. A kérdésem: ez most egy randi, vagy csak két ismerős találkozása? Mitől lesz a randi randi? Egyáltalám, jó ez így , hogy ilyen rövid idő elteltével ismét randizok valakivel?

És honnan tudhatom, hogy akar -e tőlem valamit? Az SMS-ei tök édik, azt írja a végére mindig, hogy puszillak, és láthatóan nagyon örül hogy találkozhat velem...

Teljesen össze vagyok kavarodva...

Ez év áprilisában végetért egy 8 éves kapcsolatom. A szakítás nagyon nehéz volt, de időközben rájöttem hogy nem ő volt a nagy Ő. :) Mégs, a sok együtt töltött idő után, az emlékek miatt, a megszokás, a meghittség ami kialakult köztünk...szóval nehéz volt. Ez volt az első ilyen szakításom.

Júniusban egészen váratlanul megismerkedtem az új barátommal, aki pár évvel fiatalabb mint én, és nagyon szerelmesek vagyunk. Úgy vagyok szerelmes belé, ahogy a régi pasimba soha nem voltam. Nagyon boldogok vagyunk egymással, és illünk is egymáshoz.

Mégis, gyakran nagyon zaklatottnak érzem magam, fogalmam sincs miért. Sokszor szomorúan gondolok vissza a régi szép időkre, hiányzik az exem, a sok szép élmény együtt, és a meghittség.

Bár szerelem és szenvedély fűz a mostani pasimhoz, hiányzik a bizalmasság a régivel, például amikor telefonálunk az nehéz nekem, pedig tudom, hogy már nem szeretem.

A szakítás óta élvezem hogy több idő jut magamra. Először költözök saját lakásba, ahol csak én vagyok. És ennek tök örülök. És az is jó hogy végre 'érzem magamat' egy ennyire hosszú kapcsolat után.

És mégis szeretem az új pasimat, és nem szeretném ha elhanyagolva érezné magát. Igényli az összebújást, a közelséget, mert neki régóta ez az első komoly kapcsolata. Ez néha terhes számomra. És ez frusztrálja őt...

Ismerős a helyzet valamelyikőtöknek?
Madame