Ez év áprilisában végetért egy 8 éves kapcsolatom. A szakítás nagyon nehéz volt, de időközben rájöttem hogy nem ő volt a nagy Ő. :) Mégs, a sok együtt töltött idő után, az emlékek miatt, a megszokás, a meghittség ami kialakult köztünk...szóval nehéz volt. Ez volt az első ilyen szakításom.
Júniusban egészen váratlanul megismerkedtem az új barátommal, aki pár évvel fiatalabb mint én, és nagyon szerelmesek vagyunk. Úgy vagyok szerelmes belé, ahogy a régi pasimba soha nem voltam. Nagyon boldogok vagyunk egymással, és illünk is egymáshoz.
Mégis, gyakran nagyon zaklatottnak érzem magam, fogalmam sincs miért. Sokszor szomorúan gondolok vissza a régi szép időkre, hiányzik az exem, a sok szép élmény együtt, és a meghittség.
Bár szerelem és szenvedély fűz a mostani pasimhoz, hiányzik a bizalmasság a régivel, például amikor telefonálunk az nehéz nekem, pedig tudom, hogy már nem szeretem.
A szakítás óta élvezem hogy több idő jut magamra. Először költözök saját lakásba, ahol csak én vagyok. És ennek tök örülök. És az is jó hogy végre 'érzem magamat' egy ennyire hosszú kapcsolat után.
És mégis szeretem az új pasimat, és nem szeretném ha elhanyagolva érezné magát. Igényli az összebújást, a közelséget, mert neki régóta ez az első komoly kapcsolata. Ez néha terhes számomra. És ez frusztrálja őt...
Ismerős a helyzet valamelyikőtöknek?
Madame
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.