Ugye szíved szerint azt kívánod, bárcsak meg sem született volna a kisbaba? Most viszont osztozkodnotok kell a barátnődön, harcolnod kell hogy figyeljen rád, bizonyos értelemben te lettél az idősebb testvér, és neki mindkettőtökre oda kell figyelnie. Nekem úgy tűnik, hogy a barátnőd az a fajta, aki nagyon sokat törődik a gyerekével, sőt mindenek fölé helyezi. Ezalatt azt értem, hogy telefonálás közben gügyögni a gyerekhez rendkívül udvariatlan dolog. (hacsak nem valami figyelmeztetésről van szó pl.)

Egyikőtök sincs a helyzet magaslatán, azt kell hogy mondjam. Te féltékeny vagy, ő meg még szítja is azzal, hogy úgy csinál, mintha az egész világ a kicsi körül forogna. (Bár érthető, de mégsem szép dolog a te irányodba). Lehet hogy egy őszinte beszélgetés megkönnyítené a dolgot. De óvatosan, nehogy visszafelé süljön el a dolog!

Szerintem a barátság visszavonhatatlanul megváltozik a gyerek megjelenésével. Az anya természetesen megváltozik, mert ezentűl már nem csak magáért felelős, és mert egy különös kötődés jön létre közte és egy másik személy között, ami csak kettőjüké, senki másé. Meg kell tanulnia többfelé figyelni, és a kicsit beillesztenie számos élethelyzetbe.

Lehet hogy el kellene menned pszichológushoz, hogy kiderítsd, honnan jön ez a féltékenység. Egyszerűen túl erős ez az érzés benned, különben hogy lennél képes teljesen elutasítani egy gyereket, az összes anyai ösztön, gyerekszépség és mindenféle egyéb hasonló dolog ellenére, amit a természettől azért kaptál, hogy imádd a kicsiket? Szerintem, van valami rejtett oka benned.

Már a szóhasználatod is rossz, a saját kudarcodat vetíted ki a gyerekre, nem 'őmiatta' meg tönkre a barátság, hanem miattad...

Picsába az érzékenységgel, szeresd minkettőt, mindkettővel lehet beszélgetni, legaláb egyszer próbáld meg, sok öröm van benne!

Ha sikerül legyőznöd a rossz érzéseidet, csak nyerhetsz rajta!
Dr. Zoli

Attól függ!!


Mivel három gyermek édesanyja vagyok úgy hiszem kissé más perspektívából látom a dolgokat.
Két barátnőm is van akiknek egy-egy kislánya van!

Az egyikkel nagyon jól kijövök, imádom a kislányát is, mert valahogy minden a helyén van, néha a kicsiről is beszélgetünk, bár inkább csak mellékesen, így nem sérül a kapcsolat.

A mások barátnőmnél már nem ilyen jó a helyzet, sőt egy ideje saját elhatározásból már nem is hívom többet, jeleztem is feléje, hogy ő és a gyereke halálra idegesítenek, tudom hogy durva ezt így kimondani, és hogy a gyerek erről egyáltalán nem tehet, de mégsem tudom őt egy pillanatig sem elviselni. Ez a barátnőm állandóan a kicsiről szövegel, ha témát váltok, egyszerűen visszavált, és azonnal a drágalátos csemetéjéről beszél megint.

Mivel még lerázni sem lehetett, egyszerűen nem veszem fel a telefont ha keres, azóta már nagyon ritkán keres szerencsére.

Az hogy a gyerekekkel nyilvánvalóan nem boldogulsz, már más tészta, itt egyszerűen annyiról szól a történet, hogy még anyaként sem szereti az ember az összes többi kisgyermeket, legalábbis nálam így van!

A helyedben nyíltan nekiszegezném a dolgot a barátnődnek, és jelezném hogy a gyerek nélkül is szívesen találkoznék vele valamikor. Pl. nekem is van olyan gyermektelen barátnőm, akivel úgy szoktam találkozni, hogy az én kölykeim nincsenek ott, és szuperül megy minden. Pedig nincs semmi baja a gyerekeimmel, de egy idő után észreveszem, hogy ideges lesz tőlük, ennek ellenére becsülöm őt mint embert, és elfogadom őt ilyennek.

Üdvözlet egy anyától, aki nem idegesíti állandóan a többieket a kölykeivel.

Szerintem teljesen normális, hogy most kicsit féltékenykedsz, főleg ha a barátnőd épp nem partner abban, hogy olyan legyen a barátságotok, mint régen. Jó lenne tudni, mennyire vagytok fiatalok, illetve pontosan mennyi idős is a baba, mert ha csupán pár hetes, max. fél éves, szerintem azért érthető, hogy sokat foglalkozik a csemetéjével:) De hidd el, ha még nem is mutatja, pár hónap múlva rettenetesen hiányoznál a barátnődnek. Hiszen előbb-itóbb ő is kimerül, elfárad, vágyik arra majd, hogy magával és veled foglalkozhasson, elmehessetek vásárolni, fodrászhoz, kirándulni stb. Csak ti ketten. És akkor majd lesznek olyan órák amikor majdnem olyan lesz, mint régen. Viszont már sosem lesz ugyanolyan. Pl ha beugrasz hozzá, ott lesz a gyerek is, és néha bizony el kell szenvedned, hogy róla beszél. Fogd fel úgy, hogy ő az új szerelme:) Szóval szerintem kitartás, és egy pici türelem. Ha beszélsz vele, előbb mérlegeld a fentieket (mennyi idős a baba), és semmiképp ne okold semmiért a gyereket, egyrészt ő nem tehet semmiről, másrészt nem garantálom, hogy egy anya, akinek a gyerekét szidják, okolják nem válik "fenevaddá", és ugye te sem akarod hogy ezért menjen tönkre a barátságotok.
Az pedig, hogy nem vonzódsz vagy érdeklődsz a gyerekek iránt fakadhat a korodból is, de van ilyen. Nem kell erőltetni, nem kell bájologni az anyukájának, nem kell hazudni, de semmiképp ne fejezd ki az utálatodat. Fejezd ki magad finoman. És azért ha néha megfigyelsz egy ilyen csöppséget, azért jó ránézni:)

Meg tudom érteni, és egyelőre nem is kell változtatnod azon, hogy nem tudsz bánni a gyerekekkel...

A leveledből süt az irígység, hogy a barátnődnek nincs többet annyi, vagy semennyi ideje rád többé...

A barátságok természetesen változnak, különösen ha az emberből hiányzik az empátia hogy 1 kicsit részt vállaljon a másik életéből. Nem igazán rajongok a ricsajért amivel a gyerek jár, még is megtanultam a barátnőmmel együtt örülni a közös és a 'hozott' gyerekünknek. (Aki időközben 11 éves lett. :-) )

Biztos vagyok abban is, hogy a barátnődnek új kapcsolatai lettek, bölcsőde, más szülők stb. EZ NORMÁLIS!

Ha továbbra is ilyen egocentrikus maradsz, illetve nem vagy képes együttérezni és örömet mutatni a barátnőd felé, a barátságot kockáztatod...

Nem kell itt nagy felhajtásra gondolni...de tudatlanság és elutasítás egy 'friss' anyával szemben nem a legjobb viselkedési forma...bocs, ha kissé agresszívan fogalmazok...

Egy kis megértés, beleérzés kellene, az segítene a barátságot tovább vinni...meg úgy általában nem árt az életben. Frici

Ines: Én 31 vagyok, a barátnőm csak néhány hónappal fiatalabb, a kicsi 8 hónapos. A baj az, hogy mi mindig együtt lógtunk, annak idején együtt kezdtük az általános iskolát. Úgy is mondhatjuk, hogy az élet sok állomásán együtt mentünk végig.

Nem vagyok se partiarc, se diszkópatkány, inkább az a csendesebb fajta, aki szereti, sőt igényli a nyugalmat. Gyakran van szükségem valakira akivel beszélgethetek. A barátnőm és én nem lakunk túl közel egymáshoz, így inkább telefonálunk és ilyenkor idegesít nagyon ha a lányával törődik, őt csendesíti, ahelyett hogy velem foglalkozna.

Bár ha úgy nézem, végül is nem sokat változott a barátnőm. Azt hiszem, egyszer meg fogom neki mondani,hogy zavar a dolog, és kész...

Már bocs, de... Ezt nem értem bennetek, nőkben:
Abból, hogy egy barátnak megváltozott az élete, a szerepe a világban, miért kell lelkibajt csinálni? Ha barát, örülsz az örömének, de kommunikálod felé, hogy (bocs engem nem érdekel a gyerek minden perce), és ha barát, akkor megérti ezt. Ha ez nem megy, akkor megette a fene az egészet.

Teljesen tipik példája annak, amikor a barátnők csak addig barátnők, amíg mindketten szinglik. Vagy amíg az egyiket ki nem dobja a pasija, mert utána jön az, hogy "Olyan kellemetlen, most viselkedjek úgy vele, mintha nem lenne semmi?" "nem akarom, hogy szánakozást lásson rajtam" "Biztos ROSSZUL ESIK NEKI ENGEM BOLDOGNAK LÁTNI" - ez az utolsó a személyes nagy kedvencem... Egy barátságnak (is) az őszinteségről kell(ene) szólnia.