Sziasztok, Sanyi vagyok!Nem éppen az a blogírós típus vagyok, de most már kénytelen vagyok kiadni magamból bizonyos dolgokat...Hát most mondhatnám azt, hogy milyen ember is vagyok, blablabla...de felesleges, úgyis minden most fog teljesen megváltozni körülöttem.

Lassan egy éve beleszerettem valakibe, aki már egy 4 éves párkapcsolatban él...tegyük hozzá, hogy már zátonyra futott kapcsolatban. Megszokás uralkodik köztük, köztünk pedig a szerelem. Tény és való, hogy nem volt éppen a legetikusabb lépés egy olyan lányba beleszeretni, aki már foglalt. Ezt aláírom...valami mégis azt súgta, hogy nekem kell ő, valami nem engedett nemet mondani...és ami talán a legfontosabb...nála sem...most már, hogy lassan egy éve tart ez az állapot, hát hogyis mondjam...sokszor próbáltuk már azt, hogy oké, kész, vége...egyszer sem sikerült...olyan erős kötelék alakult ki, melyre egyikünk sem számított...lassan már ez túlnő a szerelmen is, valami olyasmi ez, amit nem lehet leírni, nem lehet elmagyarázni, csak az tudja felfogni igazán, aki érzi ezt. Vagyis én és az illető lány. Ő a bizonytalanságra hagyatkozik, ezért nem képes feladni a mostani kapcsolatát, nem képes cselekedni, de szerintem ez azért már nevetséges...nem tudom, milyen bizonyítékot akar, de lassan önmagában kellene eldöntenie, hogy hogyan tovább...nem bír eldobni magától, mert megszakad a szíve, de esélyt sem akar adni...nem tudom, meddig tart eme idegörlő állapot, de lassan el kellene kezdenie gondolkodni, hogy a megszokottság mellett dönt, vagy a szerelem mellett. De ő tudja...

Nos...eltelt egy pár hónap....annyi bizonyos...de hogy sehova sem jut ez az egész dolog, ami most történik, az már egyenesen fáj. Augusztus elején ér a meglepő dolog: bejelenti, hogy végzett a barátjával, de anyagi gondok miatt kénytelen nála lakni, mert nem tud albérletet fizetni a főiskola tandíja mellett. Túl sok...Nem azért mondom, de ilyenkor egy épeszű ember nem nagyon hiszi el ezt a dolgot. Mindegy, ezek szerint én már bekattantam...Szeptember, hurrá, kezdődik a fősuli, ismét együtt...első két hét fantasztikus időket élünk meg, nagyon jól érezzük magunkat. Aztán kezd lefelé szárnyalni nála ez az állítólagos szerelem...kérdezem tőle, mi a baj, meg miért viselkedik így velem, válasz: "Ne haragudjak, lehet túlságosan bratyizósra fogtam..."...szerintem el tudjátok képzelni, milyen fejet vágtam akkor...szóval most ott tart ez az egész, hogy neki időre van szüksége...de könyörgöm, milyen időre?...Rendben van, én értem, 4 éves kapcsolatból lépett ki, okés...hosszú idő, megszokás, blabla....de hogy akarja velem elkezdeni?....úgy, hogy a volt barátjánál lakik? Közben velem van?....Nevetséges...(és ugye ráadásul lehet nem is igaz az egész...)...Úgysem fog tudni úgymond "átállni" rám, ha mindennap ott van vele, meg mindennap látja, nekem ne mondja meg senki, hogy ha előjön benne a megszokás érzése, akkor nem megy oda hozzá, stb....Ez így nagyon nehezen kivételezhető, szerintem...Egyre inkább úgy érzem, hogy nem más ez számomra, csak egy út a pokolba.....